A finom reggeli után (ham and eggs volt a favorit, hibiszkusz teával, legalább is arra tippeltünk) elindultunk várost nézni. Végig a sétáló utcán, fel a várba. Itt már az eső is elkezdett esni. Sajnos Niki nem érezte jól magát; Áronnal visszafordultak. Mi bejártuk a várat elég alaposan, felmentünk a bástyákra, a mellvédekre, láttuk ahol a Száva a Dunába folyik, és üteg, ágyú és minitank sorokat a belső várárokban, a külsőben meg teniszpályát.

A sétálóutcán beültünk kávézni, majd a parlament felé indultunk, ott ért Áron telefonja, hogy beszéltek egy otthoni rokon-nőgyógyásszal, és azt mondta, Nikit meg kéne mutatni egy orvosnak. Szóval a parlamenttől siettünk is vissza hozzájuk, aztán szerencsére elég hamar megtaláltuk a klinika-komplexumot, ahol több kedves embernek köszönhetően meglett a nőgyógyászat. Egy nagyon jófej, angolul teljesen jól beszélő fiatal orvos vizsgálta meg, szerencsére nem volt nagyobb baj, de mindenképp pihenést és az út megszakítását ajánlotta. Így Nikiék ránktestálták a kocsijukat és túlélőkészletük nagy részét, és utunkra bocsátottak (értük Áron bátyja jött aznap este).

Elindultunk Nis-ig autópályán, ott egy hirtelen ötlettől vezérelve megszavaztuk, hogy menjünk Koszovón át Skopjébe, hogy elmondhassuk, ott is jártunk. Az út maga nem tűnt olyan bíztatónak, mert egyszer csak eltűnt, göröngyös, föld-szerű út lett, nagyon dobált, és még a köd is leszállt, vagy mi értünk fel hozzá, de csak lépésben haladtunk. Sötét is volt már ekkor, ugye az óraátállítás miatt, koromsötét. Visszafordulni már nem akartunk, úgyhogy kitartóan haladtunk előre, és azért felbukkant az út is, de száguldozni nem lehetett, mert falvakon át mentünk.

Nem tudtuk, észrevesszük-e a határt, de nem lehetett nem észrevenni, mert sor állt egy STOP POLICIJA táblánál, és egy idő után rájöttünk, hogy a távolból fénnyel jeleznek ha mehet a következő autó. A szerbek viszonylag egyszerűen kiengedtek, de a koszovóiak behívták Pétert az irodába, és 50 euróért kötöttek biztosítást a kocsira. Kicsi, de végig jó úton jutottunk Pristinába, ahol először nem tudtuk, beértünk-e, mert egyetlen nagyobbacska utca kanyargott félkész, de teljesen lakott, kivilágított házak között, és emberek sétáltak mindenfelé. Kértünk útbaigazítást és lassan rákerültünk a várostérképre, ott már voltak nagyobb utak, városhangulat volt. A Teréz anya úton parkoltunk, sétáltunk, megnéztük Szkander bég és Teréz anya szobrát, voltunk boltban, a fiúk vettek helyi rakit és megcsodálták az eladólányokat, aztán beültünk egy Kingburger nevű helyre, és nagyon finom hamburgereket ettünk.

Eldöntöttük, hogy inkább itt maradunk éjszakára, már fél 9 volt. Kinéztük az útikönyvből a legolcsóbb szállást, és kis bolyongás után, egy taxis segítségével (mikor megkérdeztük, bepattant a kocsijába, és mondta, hogy kövessük) megtaláltuk. Egy idős albán férfivel tárgyaltunk, aki első megszólalásomat alaposan kinevette és lehurrogta, úgyhogy inkább csak magyarul beszéltem a fiúkkal. Végül kaptunk egy kétágyas és egy egyágyas szobát. Bementünk utána még a városba, az ENSZ főhadiszállás mellett, a Phoenix Bar-ban volt helyi csapolt sör, amit a bulizó ENSZ katonák mellett el is fogyasztottunk.