Sikerült elég korán összekészülődni, reggeli a teraszon a gyönyörű kilátással, mondjuk a mézes trutyiból én csak két harapást bírtam lenyomni, de a fiúk is csak 2-3 rudat fogyasztottak, úgyhogy a többit otthagytuk. Most már a könnyebb úton, fel a várkapun át hagytuk el ezt a bájos kisvárost. Albániába egész könnyen beengedtek, fejenként 1 euróért a várt 10 helyett (még szerencse, hogy nem izraeliek vagyunk, úgy 30-at kértek volna). Át a hegyeken, egészen más éghajlatra jutottunk, mediterrán táj, sok kecske, szamár az út mentén, és rengeteg kis minibunker, ami az ország védelmét hivatott szolgálni egyszer, de azóta sem lehet elmozdítani őket, olyan dög nehezek. A többsége beépült a hegyoldalakba, és az albán fiatalok kedvelt helye szüzességük elvesztésére (na jó, lehet hogy annyira nem kedvelt, de kézenfekvő megoldás) Másféle, de megint csak gyönyörű tájon, hegyek közt vezetett tovább az út a főváros felé. Tirana előtt felmentünk Szkander Bég egyik várához, sokat kellett fellépcsőzni, de mindenképp megérte, klassz kis vár, romos ugyan, de teljesen be lehetett járni, egy étterem működött benne, így a legváratlanabb helyeken bukkantak fel asztalok székekkel. Útbaigazítást az angolul jól beszélő bolond asszonytól kaptunk, aki vidáman ecsetelte, hogy az ördög itt járt a faluban, de az ő fia, Jézus, megküzdött vele és már elűzte. Szóval az is lehet, hogy Szűz Mária volt.

Bementünk Tiranába, ami megint csak egy sofőrt próbáló város (szerencsére nekünk nagyon jó volt), mert az autók mindenhonnan mindenfelé mennek, előznek, kanyarodnak, mikor lámpa és/vagy rendőr irányít az se garancia semmire, és persze állandóan dudálnak. Egész jó helyre sikerült leparkolni, fizetős, de nem drága, a főtérnél, amit meg is néztünk. Középen természetesen Szkander Bég szobra állt, körülötte kormányépületek, történeti múzeum, és az opera, amit csak onnan ismertünk fel, hogy rá volt írva. Egy mecsetbe is bementünk végre, nagyon szép volt, a cipőt le kellett venni, én még egy kendőt is kötöttem a fejemre, ki volt rakva a bejáratnál kosárba, az idős bácsi meg mutogatott rá, gondoltam miért ne, úgyis erre számítottam, és finom selyemkendők voltak.

Ebédeltünk egy közeli helyen a buszpályaudvar mellett, nem volt rossz, a lejmolós kismacska mindenképp feldobta, aki állandóan az ölünkbe ugrált, de meg se állt volna az asztal közepéig, ha nem tartjuk vissza nagy erőkkel. Tovább indultunk, megnéztünk egy templomot, a parlamentet és egy erőd falát (annyi maradt belőle), és a sok szép színes kockaházat (tényleg vidító látvány), majd beültünk egy plázába kávézni és narancslézni, mindezt plázaáron. Visszamentünk a kocsiért, és így mentünk az egyetemhez kisebb közlekedési nehézségek árán, de muszáj volt, mert itt állt Teréz anya szobor-gyűjteményünk utolsó darabja, és meg kellett örökíteni.

Búcsút vettünk Tiranától, megcsodáltuk az autópályán legelésző teheneket, és felmentünk Skodarig, aztán át Montenegróba a Skodari-tó alatt. Még egy Skodar előtt városkában bevásároltunk Szkander Béges konyak/brandyből az eladó bácsi nagy meglepetésére, ugyanis hosszú tanakodás után négy üveggel vittünk el, pedig ő már lemondott a boltról. Montenegróban már nem láttunk, csak éreztük, hogy irdatlan nagy hegyek közt, meg rajtuk át vezet az út, és így a magasból érkeztünk meg Barba, ahol jó sokáig tekeregtünk, mire egyrészt megtaláltuk a kiadó szobás kerületet, aztán meg két sikertelen becsöngetés után (a Villa Jugoslaviaból egy 80 feletti néni totyogott ki, és kiabálta, hogy Nye, nye!, majd áthajtott minket a szomszédba, ahol viszont a szoba volt gáz) vissza a hajóállomásra, ahol kerítettek nekünk valakit, aki miután megtudta, mit akarunk, több gyors párbeszédet folytatott mobilon. Már belenyugodtunk, hogy épp most próbál jó árat alkudni a szerveinkre, és még mi vittük el őt kocsival a feltételezett szállásra. De láss csodát, ott is volt, egy kedves ház, előtte lila virág és mandarinfák, szobánk a tetején, nagy terasszal meg minden, szóval megérte a keresgélést. Még kajáért is eljött velünk a tulaj, vettünk finom bureket (nemzeti eledel), sört is lehetett kapni nála, kellemesen zártuk a napot.