Balkáni kaland 2007

A reggeli fürdőszoba-beosztás megint egész hatékonyan működött (most az első voltam), úgyhogy indultunk is fél 10 felé. Pár utcával lejjebb a pékségben meg közértben vettünk reggelit, a tengerpartra néző útpadkán megreggeliztünk, és elindultunk fel a hegyre, a kilátó felé. Kicsit hosszabb volt mint gondoltuk, rengeteg szerpentin, meg kanyargós utacska persze, de megérte, rá lehetett látni az egész fjordra, minden öblére szinte, az a hatalmas hegy, ami reggel szembeköszönt az ablakból fölénk tornyosulva, most kis dombocska volt mélyen alattunk. A hegy tetejére temették az ország híres költő-filozófus-államférfiát, egy téglatest alakú épületben volt az emlékmű, és 400 valahány lépcső vezetett fel oda, többnyire a hegyen belül, alagútban. De hát a kilátás mindent elsöpört, akármilyen érdekes szobrokat is próbáltak tenni a kripta fölé, amit pont akkor nyitottak ki, mikor odaértünk. Miután mindent jól megnéztünk (Olaszországot a felhők miatt nem láttuk, pedig elvileg nem lehetetlen) lekacskaringóztunk, és az öböl fordulatait kísérve elindultunk át Horvátországba, azon belül is Dubrovnikba. Ezen a határon végre belenéztek az arcunkba is, nem csak az útlevelünkbe, de lazán továbbintegettek, és ezen a napon ez így ment végig, pedig ezzel együtt négyszer léptünk át határt.

Dubrovnikban az óváros közelében parkoltunk, elvileg fizetős volt, de nem találtunk odavaló automatát, így inkább reméltük, hogy mégsem. Dubrovnik is egy szép kis város, teljesen rendbehozták a bombázások okozta károkat, ami egy kifüggesztett térkép szerint nem is volt kevés. Mégis, Montenegró után már se a tengerpart (eltűntek a nagy hegyek), se a város (túl steril, túl sok a turista) nem tetszett annyira, pedig Byron nagyon kedvelte (én Byront kedvelem nagyon, de ő biztos nem járt Kotorban). Ráadásul volt pofájuk délután háromkor bezárni a várfalat, mi persze pont akkorra értünk oda, nem engedtek fel, erre jól bedühödtünk a horvátokra, és nem vettünk ott semmit, nem is váltottunk pénzt. Azért a várost rendesen körbesétáltuk, és már kocsival kicsit feljebb is mentünk, hogy rálássunk, mert ugye az a falról kimaradt.

Továbbmentünk a tengerpart mentén Boszniába, majd Horvátországba, majd újra Boszniába elköszönve a tengertől, üdvözölve a Neretva völgyét, de már csak sötétben. Mostar volt a következő állomás, sajnos a pénzváltók már nem voltak nyitva, úgyhogy egy záró boltos váltott nekünk zsebből eurót konvertibilis márkára (tényleg ez a neve a nemzeti valutának, ki találhatta ki??). Megebéd/vacsoráztunk, itt már csevapcsi volt a populáris étel, úgyhogy azt, félbehajtott pizzatésztába tették. Egy muszlim vendéglőben ettünk, így alkoholt nem kaptunk. Megnéztük a városkát, többször átsétáltunk a híres hídon (lebombázták azt is, de már kihalászták és újra összerakták), nagyon szép, meg ott körülötte az egész városrész: sűrű, magas házak, kis utcák, bazárok, mecsetek. Beültünk még sörözni/kávézni/ásványvizezni egy nem muszlim helyre, közben én bazároztam kicsit, vertem el a nehezen váltott márkákat. Nagyon a szívembe zártam Mostart, de el kellett búcsúzni tőle; siettünk Szarajevóba.